A klorofilltól függ a világunk
2009.10.24. 07:55
Az Anna Nőszövetség és a BINCISZ szervezésében szerda este Marossy Anna biológus, környezetvédő tartott előadást a Tibor Ernő Galériában. Természetvédelemről és ökológiáról esett szó.
Az egybegyűlteket, köztük a berettyóújfalui vendégeket Kelemen Mária, a nagyváradi Anna Nőszövetség elnöke köszöntötte. Örömmel tudatta, hogy az előzetes hírekkel ellentétben mégsem kell beszüntetni az egyesület tevékenységét. Új tagok jelentkeztek ugyanis, akik hozzájárulnak a kiadásokhoz. Arra hívta fel ugyanakkor a figyelmet, hogy az összejövetel több szempontból is rendhagyó: A művelődés hete- A tanulás ünnepe sorozat részét képezi, a galéria falán pedig Széll Katalinnak, a nőszövetség alelnökének az alkotásai láthatóak. Dr. Fleisz János egyetemi tanár, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének (BINCISZ) a vezetője kifejtette: a tanulás minden élethelyzetben gyakorolható, halálunkig új ismereteket szerezhetünk és fejleszthetjük képességeinket, ami a modern kor egyik alapkövetelménye. Úgy vélte: szellemi és erkölcsi értékeiben degradálodott, elidegenedett és pénzcentrikus világunkban különös fontos téma a környezetvédelem, hiszen a haszonszerzés jegyében helyrehozhatatlan károkat okozunk a természetben, önpusztító tevékenységünkkel pedig a saját jövünket kérdőjelezzük meg.
Használjunk napenergiát
Előadásában Marossy Anna biológus hangsúlyozta: komolyan kell venni mindazt, amit az ökológusok mondanak. Annak a meggyőződésének adott hangot: a klorofill jelenti a hídat az emberiség és a teremtés között, ettől az anyagtól függ a világunk, enélkül nincs élet. Pénzéhségünk miatt azonban rengeteg hibát elkövetünk, esztelenül használjuk a természet javait, megfeledkezünk arról, hogy Isten azért adta kezünkbe az édent, hogy vigyázzunk rá. Meglátásában a világ egyik legveszélyesebb módszere a génmanipuláció, "a fogyasztói társadalom a kapitalizmus egyik szörnyszülöttje". A demográfiai robbanás is Isten törvényeinek a be nem tartására vezethető vissza. Megitélésében a reklámok becsapnak minket, a gyógyszeriparban maffiaállapotok uralkodnak, az olajbinisz a tengereket sem kiméli. A szakember szerint a napenergia használata és a környezettudatos nevelés lennének a lehetséges megoldások a felmerülő problémákra.
A rendezvényen Hajbók Klára előadóművész is közreműködött, aki Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című regényéből mondott el részleteket.
Ciucur Losonczy Antonius www.erdon.ro
|