Léda-ház: kezdődhetnek a munkálatok
2009.05.15. 06:34
Pár héten belül elkezdődhetnek a strukturális munkálatok a nagyváradi Léda-házon.
Sikerült véghezvinni a Fő (Republicii) utca 56. szám alatti ingatlan telekkönyvi szétbontását, ami elengedhetetlen feltétele volt a munkálatok elkezdésének. A Léda-házon elvégzendő strukturális munkálatokra (amely magában foglalja többek között a tetőszerkezet javítását) 500.00 lej áll rendelkezésre
A civil szervezetek majdani központjaként funkcionáló ingatlannal kapcsolatos újdonságok ismertetése csak az egyik pontja volt az RMDSZ-székházban szervezett tájékoztatónak. Elhangzott az is: a frakciónak nyolc és fél hónap után sikerült elérnie azt, hogy kifizessék a támogatásokat azoknak a szervezeteknek, amelyek a tavalyi negatív költségvetés-kiegészítés miatt nem kapták ezt meg. Érdekesség, hogy a tavaly 120%-kal több volt a keretösszeg a civil pályázatokra, mint az idén, a leadott projektek száma mégis 32%-kal nőtt. Delorean Gyula hangsúlyozta: ez nem ígéret, de az RMDSZ-frakció azon dolgozik, hogy legyen egy második fordulós pályázati kiírás is.
Bérleti szerződések…
Az ugyancsak a civil szférát érintő bérleti szerződésekkel kapcsolatosan elhangzott: megalakult egy bizottság, amely felülvizsgálja az önkormányzattól épületeket, területeket bérlő szervezetek, egyesületek, magánszemélyek működését. Többek közt azt vizsgálják, hogy milyen a bérelt terület kihasználtsága, a bérlő profiljának megfelelő tevékenység folyik-e rajta, nem adták-e ki az illető ingatlan valamely részét más személyeknek albérletbe stb. A felmérést a városháza munkatársai végzik, akik 2-3 hét múlva hozzák nyilvánosságra az erről készített beszámolót. Ezt követően a Nagyváradi Helyi Tanács dönt majd arról, hogy meghosszabbítják-e vagy sem a szerződéseket.
…és fedett uszoda
A sajtótájékoztatón ismertetett negyedik téma a fedett uszoda ügye volt, amely a tanácsi határozatnak megfelelően a Városi Sportegyesület kezelésébe került. Delorean Gyula hangsúlyozta: a frakció igen komolyan foglalkozik ezzel a kérdéssel, ellenőrizni fogják például azt is, hogy az úszóoktatás milyen színvonalon folyik (független szakemberek bevonásával), szeretnék látni, hogy mennyiben változott jó irányba a medence kihasználtsága. – Az RMDSZ-frakció azért szavazta meg ezt a határozatot, hogy a klub vezetői bebizonyítsák, ez a megoldás a legjobb. Megvannak az adatok arról, hogy mennyi volt az uszoda eddigi bevétele, és kíváncsian várjuk, hogy mennyi lesz ezután, hangsúlyozta a helyi tanácsos.
Tököli Magdolna
Tíz évre elnyerte a Léda-ház bérleti jogát a nagyváradi Partium Alapítvány, ennek köszönhetően a jövőben Civil központot és Ady-emlékszobát rendeznek be az ingatlanban - számolt be pénteki számában a Krónika.
Az erdélyi napilap Nagyvárad polgármesterétől, Bíró Rozáliától megtudta: az alapítvány nyilvános liciten kapta meg az önkormányzat tulajdonában lévő ingatlan használati jogát. "Azt szeretnénk, hogy a gyermekeink emlékezetében nem Róma bárként, hanem továbbra is Léda-házként maradna meg az ingatlan" - jelentette ki az alpolgármester.
A belvárosban álló patinás, egyszintes épületben ugyanis ahol a huszadik század elején az irodalomtörténetbe Lédaként bekerült Diósyné Brüll Adél, Ady Endre nagyváradi szerelme és pártfogója lakott a rendszerváltás után néhány évig az olasz fővárosról elnevezett, kétes hírű vendéglátóipari egység működött.
A mintegy 240 négyzetméteres alapterületű épületben a magyar civil szervezetek központját kívánja berendezni az alapítvány, valamint egy Léda-Ady-emlékszobát is ki kívánnak alakítani. A ház azonban jelenleg rendkívül leromlott állapotban van, néhány évvel ezelőtti becslés szerint felújítása több mint tizenöt milliárd régi lejbe (több mint 400 ezer euróba) kerül. Bíró Rozália elmondta, a ház restaurálásához a saját források mellett a magyar vállalkozók és civil szervezetek támogatását is kérik.
A polgármester a Krónika kérdésére elmondta: azért csupán tíz évre kapták meg az ingatlan bérleti jogát, mert az önkormányzat nem adja bérbe egyhuzamban ennél hosszabb időtartamra. "Nem valószínű azonban, hogy elveszíthetjük, miután saját pénzből felújítottuk és berendeztük" szögezte le az alpolgármester. Hozzátette, a Léda-ház felújításához már februárban hozzá szeretnének fogni.
|