Advent a nôszövetségnél
2007.12.17. 11:06
Tizennyolcadik alkalommal tartották meg pénteken az Anna Nôszövetség adventi ünnepségét.
Kiadás: Bihari-Napló; Dátum:2007 Dec 17; Rovat:NAPRAKÉSZ ; Oldal 4
|
|
|
|
|
|
RENCZ CSABA
A Tibor Ernô Galériában Kelemen Mária, az Anna Nôszövetség elnöke mintegy negyven egybegyűltet köszönthetett, és közölte: a meghirdetett program némileg módosult. Ez részben sajnálatos (Nagy Tímea énekszámai Bódis Bogdán Ádám gitárkíséretével elmaradtak) volt, részben örvendetes. Hogy ez utóbbi mit jelent, azt már Nacsádiné Csuka Melinda lelkésztôl tudtuk meg, aki bejelentette: Veres-Kovács Attila lelkész nem tud jelen lenni, mivel részt vesz azon a budapesti ünnepségen, melyen a Varga Vilmos – Kiss Törék Ildikó színművész-házaspár átveszi a Magyar Örökség Díjat (a hírt nagy taps fogadta).
Mi is megtisztulunk
A lelkésznô a Malakiás próféta könyvébôl vett idézet alapján mondott ünnepi beszédet. "Az elsô karácsony történetét valami sajátságos légkör övezi. Ezt mi is átérezhetjük, valahányszor olvassuk azt, amikor közeleg az ünnep. Bár sokszor lefoglal a bevásárlás, a vendégvárás, ez a hangulat magával ragad. Így jó a karácsonyt várni, amikor mintha mi magunk is megtisztulnánk általa", mondta egyebek mellett. Ezután Hajbók Klára és Kazocsai Anna szavalatai következtek, majd végezetül a Misztótfalusi Kiss Miklós énekkar elôadását hallgathattuk meg.
|
Adventköszöntő a TEG-ben
Megszokhattuk, hogy a nagyváradi Anna Nőszövetségévenként megrendezi karácsonyváró-adventköszöntő ünnepét, amelyen egyházi és világi gondolatok mentén kínál lehetőséget arra, hogy kinek-kinek beteljék a lelke a várakozással.
A múlt hét péntek délutánján megtelt a Kanonok sori Tibor Ernő Galéria két terme, pótszékeket is be kellett állítani, em hiszen nem csupán a nőszövetség tagjai, hanem számos férfi is hallgatta Nacsádiné Csuka Melinda református lelkipásztor áhítatát. (A tiszteletesasszony a programban eredetileg szereplő Veres-Kovács Attila helyett ugrott be. A váradolaszi parókus lelkész ugyanekkor kuratóriumi tagként Magyar Örökség-díjat adott át Budapesten a Kiss Stúdió művészeinek, Kiss Törék Ildikónak és Varga Vilmosnak.)
A fiatal kórházlelkész arra az igére építette áhítatát, hogy miként az ötvös az ezüstöt, úgy tisztítja meg az Úr Lévi fiait.
Hangsúlyozta, hogy a karácsonyra való készülődés elengedhetetlen feltétele a születésnek. Ez nem az ajándékozás ünnepe, hanem a szereteté. Azé a csodáé, amelyet úgy várunk, hogy az csak karácsonykor történhet meg az emberiséggel.
Kelemen Mária nőszövetségi elnök köszöntője után Hajbók Klára három szavalattal ajándékozta meg a közönséget, az egyesület korelnöke, Kazatsay Anna pedig Sárközi Gerő Jó lenne már egyszer című versét mondta el. A várad-szőllősi református egyházközség Misztótfalusi Kis Miklós énekkara adventkor szokásos klasszikus és modern énekeket adott elő.
Meglepetés-ráadásként pedig valamennyi jelen lévő bekapcsolódásával karácsonyi dalok hangzottak el.
Tüzes Bálint - Reggeli Újság (www.reggeliujsag.ro)
|