Romhányi András bevezetője

Immár a hatodik fórum van mögöttünk. Soha nem voltunk még ennyien, s – talán – most tettük meg az eddigi legfontosabb lépéseket is.

A szövetség életre hívása: remény, bizakodás. Azt jelzi; a külhoni magyarság képviselői – jöttek légyen bármely országból is – össze akarnak fogni. Mert egy a nyelvünk, egy a kultúránk, egy a hazánk.

A tanácskozás egyik napján egy újságíró azt kérdezte Halász Pétertől: mi a jelentősége a Budakalászi Találkozónak? Miért is fontos az? Péter ezt válaszolta: A fórum olyan, mint egy szívdobbanás. Annak mi a jelentősége?

A válaszban benne van minden. Minden dobbanás továbbélteti a testet, minden Találkozó továbbélteti a nemzetet. Egyetlen szívdobbanás: semmi; ki is maradhat – talán észre sem vesszük –, de a szívnek dobogni kell. A nemzetnek élni kell!

A hatodik Budakalászi Találkozó résztvevői hitet tettek arról is, hogy a külhonban élő magyarság úgy akar magyar maradni, hogy nem hagyja el szülőföldjét. Bár határok osztanak meg bennünket, a miénk a határtalanság; hiába a szétszóratottság, a kötődés erősebb annál, s nem a politika segít rajtunk, hanem a kultúra tart meg bennünket magyarnak.

Ennek vállalása nem könnyű feladat.

Minden percben ellenszélben kell menetelni, mindig a minőséget kell felmutatni a mennyiséggel szemben. Naponta szembe­nézni a kísértéssel és vállalni a göröngyösebb utat. De nincs más járható út!

Ezt jelenti Budakalász! Ezt a szívdobbanást!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.