Honlapot indítottam az autonómia, az önrendelkezés és az önkormányzat témakörében www.autodeterminare.com címmel, és szeretném elmagyarázni, miről is van szó. A weboldal tartalma egyelőre román nyelvű.
Ha azt kérdik, mi értelme ennek, kérdésekkel válaszolok:
Mi értelme?
Vajon milyen eredménnyel járnak az Önök magyar nyelven írt cikkei, a magyarul folytatott viták az autonómia témájában? Vajon hány olyan román, aki nem tud magyarul, fogja fel az Önök érveit és érti meg az autonómia felettébbvaló szükségességét, és azt, hogy ez egy hatékony, békés európai módszer az asszimiláció elleni harcban?
Óriási naivitás azt hinni, hogy a Romániában megjelenő román nyelvű sajtó valamit is előrelép ebben a kérdésben, ami pedig rendkívül fontos volna, hogy objektíven, pártatlanul fog róla írni, és nem fogja szándékosan elferdíteni a tényeket. Ugyanakkor a magyar nyelv ismerete sem szavatolja, hogy ez a téma, abban a stílusban, ahogyan a magyarok szokták ezt megvitatni egymás között, hatni fog a – főleg erdélyi – románok körében. Példaképpen, hány olyan román, aki ért magyarul, veszi a fáradságot és érdeklődik a magyarok igényei iránt?
Vajon magyar nyelvű változatra is szükség van? Ha igen, akkor miért?
Bármilyen bizarrnak vagy perverznek is tűnhet, de vannak olyan magyarok (nemcsak Magyarországon!), akik nem értenek bizonyos alapfogalmakat és azok rendeltetését, akik azt gondolják, hogy az autonómia enklavizálódást vagy szegregációt jelent, polgárháborút és erőszakot látnak benne. Ugyanezek a magyarok azonban Magyarországon képesek lennének megadni az etnikai kisebbségeknek minden elképzelhető jogot, miközben a kisujjukat se mozdítják az asszimiláció megállítása érdekében, amely diszkréten folyik, egy hiszékeny európai számára alig észrevehetően. Ugyancsak ezek a magyarok kétségbe vonják a Magyarországgal szomszédos államokban élő magyaroknak még a jogát is, hogy szabadon értekezzenek az autonómiáról. Rögtön szélsőségesnek, náciknak, irredentáknak bélyegzik meg őket, és még számos ilyen jelzőt idézhetnék.
Tehát a projektemhez – amely egyelőre még gyerekcipőben jár – nagy szükségem volna segítségre (NEM anyagira! – hanem szakmaira: dokumentumokra, fordításokra, programozásra, dizájnra, tanácsadásra stb.). Célja az, hogy a magyarul nem tudó románokkal az autonómia, az önrendelkezés és az önkormányzat témájában értekezhessem. Nem hiszem, hogy lenne ennél hatásosabb és kevésbé költséges módja annak, hogy felhívjuk a románok figyelmét ezekre a kérdésekre. Persze erre egy nyomtatott kiadvánnyal valószínűleg nagyobb esély lenne, ám nem rendelkezem az ehhez szükséges anyagiakkal, így csak a birtokomban lévő eszközökre hagyatkozhatok, illetve azokra, akik segíteni akarnak.
Ki vagyok?
Ennek semmi jelentősége. A nevem lehet egy -escu, egy –vici vagy egy -ean . Nem számít.
Nem akarok híres személyiség, sztár stb. lenni. Nem akarok pózolni.
Nem vagyok szélhámos se, aki a szóban forgó téma iránti érdeklődést kihasználva próbál ismertté válni.
Igazán csak az számít, hogy Erdélyben 50 év múlva még létezzenek magyarok, és hogy Marosvásárhely az utolsó olyan város legyen, amelyben 1996-ban a magyarok voltak többségben, mára azonban már a románok vannak fölényben, számbelileg. Konkrétabban: az a fontos, hogy ha fájdalommal vesszük is tudomásul a szomorú valóságot, de lehessen az a meggyőződésünk, hogy Marosvásárhely az utolsó asszimilált város. A lényeg – ha úgy tetszik: a végső cél – az, hogy az utolsó olyan régió, amelyben a magyarok ma még többségben vannak, továbbra is magyar többségű maradjon.
Ehhez az autonómián, az önrendelkezésen és önkormányzaton kívül nincs már más út. Ha Önök őszinték, beismerik, hogy egyéb próbálkozásaik sikertelenek maradtak. Ma pedig 200 ezerrel kevesebben vannak, és szegényebbek.
a legjobbakat...
AJÁNLOM AZ OLDALT
l
